Most tehát az embereket akarom meggyőzni, vagy Istent? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája.

Galata 1:10

Olykor érdemes feltenni a kérdést: Kinek és miért akarok tetszeni? Miért keresem inkább az emberek megbecsülését, miért nekik szeretnék inkább megfelelni, mint Istennek?

Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak.

Efezus 4:25

A legveszélyesebb a képmutatásban az, hogy működik. Ha valaki elég ügyes, fenn tudja tartani a látszatot. Lehet, hogy olyannyira, hogy a végére ő maga is kezdi elhinni a saját hazugságait. Apróságokról van itt szó, nem kell eget rengető füllentésre gondolni. „Hát, azért nem teljesen így történt, de így jobban hangzik… Nem ezt gondolom valójában, de mindenki más is ezt mondja, úgyhogy akkor én is… Imádkozom valami megszokottat, pedig most nagyon nem ez van bennem, de hát mit szólnak mások… de ez a szokás a gyülekezetben…”

Folytathatnám a sort míg csak ki nem fogyok a memóriából. Miért jó ez nekünk? Ha bárkit is igazán boldoggá tett ez, szívesen meghallgatnám a tapasztalatait a témában… Való igaz, könnyebb ez az út. Könnyebb takargatni a vétkeimet, mint bevallani. Könnyebb beállni a sorba, mint kiállni a véleményemért. Könnyebb úgy tenni, mintha minden rendben lenne, mint belátni, hogy gyenge vagyok. Könnyű út, mert jó széles. Sokan is vagyunk rajta…

A bökkenő csak az, hogy Isten nem preferálja a széles utat. Azt mondja, hogy az a halálba visz. Ő a keskeny útra hívott el minket. És az, hogy keskeny, nem azt jelenti, hogy épp csak nem annyira széles. Hanem hogy tényleg nehéz rajta járni. Nem kényelmes. Egyáltalán nem. De hát ez visz az életre… Akkor már csak az a kérdés, hogy merre akarunk menni…? Isten elénk adta a két választási lehetőséget: élet vagy halál. Válaszd hát az életet! Ez utóbbit is Ő mondta, ami azt jelenti, hogy nem akar minket a halálba küldeni.

Tudom, Istenem, hogy te megvizsgálod a szíveket, és az őszinteségben leled gyönyörűségedet.

1Krónikák 29:17

A másik “gond” a képmutatással az, hogy Istennel szemben viszont nem működik. Becsaphatod a lelkipásztorod, a gyülekezeted, a tanárodat, a főnöködet, a barátaidat, a családodat, még magadat is. De Istent nem. Ő nem azt nézi, ami a szeme előtt van, amit a kirakatba tettél, amit felcicomáztál, vagy lefedtél valamivel. Látja, hogy mi lapul ott legbelül, még akkor is, ha te nem látod. Vagy nem akarod látni…

Mert ha mi magunk ítélnénk meg önmagunkat, nem esnénk ítélet alá. De amikor az Úr ítél minket, akkor nevel, hogy a világgal együtt el ne vesszünk.

1Korinthus 11:31-32

Micsoda kegyelem az, amikor Isten beleenged egy próbába, hogy meglásd, mit ér a hited! Nem azért próbál meg Isten, mert különben csak találgatni tud, hogy vajon tényleg őszinte vagy-e. Neked van rá szükséged, mert ha nem kerülsz olyan helyzetbe, ami kimozdít a saját felépített kis világodból, akkor túl későn fogsz rájönni, hogy amit te kősziklának véltél, csupán homok volt. Mi ebben a kegyelem? Hát az, hogy Isten ezek után is vár haza! Nem azért teszi, hogy megszégyenítsen mindenki előtt. Nem azért, hogy aztán jól kinevessen. Nem is azért, mert éppen unatkozott, és gondolta, hogy jól kiszúr valakivel, és pont te kerültél sorra. Azért teszi, mert fontos vagy neki, és nem akarja, hogy hazugságban élj! Nem akarja, hogy olyan hitbe kapaszkodj, amiről majd csak az ítéletkor derül ki, hogy hamis volt. Ez kegyelem!

De csak akkor éri el a célját, ha alázattal elfogadjuk. Mert nem muszáj. Nem muszáj a mennybe kerülni. De oda kerülhetsz, ha akarsz. Megtérhetsz. Áttérhetsz a keskeny útra. Bármikor megteheted, amíg élsz. Isten nem fog elutasítani, hiszen alig várja, hogy menj felé! Visszatérhetsz a keskeny útra. Nehéz, piszkosul nehéz. De nem nehezebb, mint egy örökkévalóságon keresztül azzal a tudattal létezni Istentől távol, hogy megtehetted volna, de nem tetted, mert… kényelmetlen volt. Mennyire abszurd ez így leírva! Hát mire vársz még? Egy földi életed van, itt és most kell eldönteni, hogy hova akarsz menni! Te döntöd el! Micsoda szabadság van ebben! Egyedül a te jogod eldönteni, hogy mit akarsz! Persze az ördög ajtóstul ront be a házba, Jézus pedig kitartóan kopogtat. De tiéd a ház, és a te szíved joga, hogy kit engedsz be!

Téríts magadhoz Uram, és mi megtérünk, tedd újra olyanokká napjainkat, mint régen voltak! Bizonyára nem vetettél el minket végképp, nem haragszol ránk annyira!

Jeremiás siralmai 5:21-22

Minden nap dönteni kell, pláne Isten mellett, mert az ördög nem tartja tiszteletben, hogy te Jézust akarod követni. Próbál minden kis résen beférkőzni. Neki már az is jó, ha sikerül a lelkiismereted elhallgattatnia. Felőle nyugodtan élhetsz vallásos, „jó” életet. Sőt, annak örül a legjobban, ha az egész hited csak megszokássá válik, és Istent szépen lassan kiszorítják a programok, üres liturgiák, hazug dicsőítések, képmutató „Áldjon meg az Úr!” köszöntések, hátak mögötti panaszáradatok, jelentés nélküli úrvacsorák, hamis imádságok, elfelejtett nyugalomnapok, szkennelő Bibliaolvasások, “instant napi csendességek…”

Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel!

Kolossé 3:2

Nagyon sokat jelentett, amikor felismertem, hogy Jézus az olyan kedvesen hangzó szavait a farizeusokhoz, a „hívőkhöz” intézte, amikor azt mondta, hogy viperák fajzatai. Nem a vámszedőkhöz, akik lepaktáltak a rómaiakkal. Nem a paráznákhoz, akik házasságokat tettek tönkre a megélhetés reményében. Nem a rómaiakhoz, akik kíméletlenül uralmuk alá hajtották az országot. Nem, hanem azokhoz, akik köztiszteletben álltak, felnéztek rájuk, követték a parancsaikat, mert ők képviselték Istent ebben a romlott világban. Legalább is ezt kellett volna tenniük. Épp ez a baj! Törvényeket gyártottak, amit csak ők tudtak betartani, vagy olykor még ők sem. De amikor elestek egy bűnben, nem kérték a megbocsátást, hanem minden erejükkel azon voltak, hogy eltakarják a vétkeiket mások és – ha lehet – az Úr elől is. Ha ezt az energiát arra fordították volna, hogy Istent keressék…! Nekik mondta Jézus (és nekünk is):

Hogyan is tudnátok bennem hinni? Hiszen szeretitek, ha az emberek megdicsérnek titeket, de nem törekedtek arra, hogy az egyetlen Istentől kapjatok dicséretet!

János ev. 5:44

És az a szomorú, hogy ez ma is annyira ismerős történet. Még véletlenül sem akarok ítélkezni senki felett, ez az én történetem (is). Jézus óva inti a tanítványait a farizeusok kovászától. Nem véletlen, hiszen minden Jézust követőben előbb vagy utóbb megjelenik ez a kísértés. Megízleljük, hogy milyen szabadnak és erősnek lenni, és elkezdjük azt hinni, hogy ezt a mi kezünk szerezte nekünk. Ez jár nekünk. A kegyelem csak azoknak kell, akik tényleg bűnösök. Közben persze tudjuk, hogy ez nem igaz, azért nekünk is van szemünk, és látjuk, hogy nem vagyunk tökéletesek. De ezt nem tudhatja meg senki. Ezért igyekszünk képet festeni magunkról, ahelyett, hogy hagynánk, hogy Isten dolgozzon rajtunk. Így a végére egy nagy maszlag lesz belőlünk…

Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!

1Korinthus 10:12

Milyen fájdalmas ez az egész! „Nem kellene ennek így lennie testvéreim…” Mindezek után feltenném újra a kérdést: Kinek akarok tetszeni? Mi a fontosabb? Hogy a földi életemben felépítsek egy képet magamról, ami lehet, hogy nem igaz, de legalább sokaknak tetszik, vagy az, hogy az örök életemet hol töltöm el? Ezt neked kell tudni, és eldönteni, hogy továbbra is arra mész-e. Legyen világos a cél, hogy világos legyen az út. Ha nem tudod, hová tartasz, honnan tudnád, merre menj?

Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.

1Korinthus 15:19

Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?

Máté 16:24-26
Megosztás