Furcsa szerzet az ember. Maga a két lábon járó kettősség. Képes önmagát a végletekig gyűlölni és imádni – akár egyidőben. A keresztény ember sem kivétel ezalól, talán csak annyiban, hogy nála ott van a kulcs az önmagával való kibéküléshez. Persze ehhez előbb teljesítenie kell az előző pályát, ahol Istennel kell kibékülnie. A jutalom a kulcs, mellyel önmagában is békességre lelhet. De a kulcsoknak van egy olyan tulajdonsága, hogyha nem használod őket, akkor nem érnek semmit, nem jutsz előrébb velük.

Ez a kulcs sokáig lapult az én zsebemben is. Megbánt, Istennel és emberekkel elrendezett bűneimet újra és újra megvallottam, letettem a kereszt lábánál, majd felvettem és ismét hordoztam terhüket. Elhittem, hogy Isten megbocsátott, de engem még bántott a dolog. Nem éreztem szabadnak magam, hiába vallottam meg újra és újra és újra… Nem változott semmi.

De milyen kegyelmes az Úr, hogy adott az embernek segítőtársakat, akik bevilágítanak tanácsukkal az érzelmi ködfelhőtől elnehezült gondolatvilágunkba! Így láttam meg én is azt, amit az ismereteim alapján tudtam, de el volt rejtve a szemem elől: meg kell bocsátanom magamnak. Ha Isten megbocsátott, ki vagyok én, hogy ne bocsássak meg magamnak? Akár hetvenszer hétszer is. Minden alkalommal meg kell ezzel küzdeni, és talán mindannyiszor mások segítségére is szükségünk lesz. Máskor talán mi tudunk segíteni. Szerintem csodálatos ez a körforgás, és sokkal jobb, mintha az ember egyedül éri el a kívánt célt. Megnyílni egy másik embernek félelmetes. Feltárni olyan dolgokat, amikre te is csak akkor ébredsz rá, ijesztő. De az ember úgy lett megteremtve, hogy akkor érezze jól magát, ha nincs egyedül, ha megoszthatja magát másokkal. Ettől mondjuk még furább az ember, hogy az ad neki igazi örömöt, amikor nem magával törődik, de valamiért Isten ezt így látta jónak. Nekünk így a jó. (Ezért arra bátorítalak, hogyha nincs legalább egy ilyen bizalmas személy, akivel megoszthatod, ami benned van, akkor imádkozz érte, hogy legyen, és legyél nyitott, amikor „bekopog az ajtódon”!)

A járványhelyzet miatt viszont az ember sokat lehet kettesben önmagával is, ami talán sokaknak nem olyan jó élmény, ha nem kedvelik saját maguk társaságát. Számtalanszor észrevettem magamon is, hogy kerülöm a csendet, nem akarok magammal találkozni. Ugyanakkor az imáim középpontjában én állok, de a kérés mindig a változásra irányul. Jogos a következtetés, miszerint nem szeretem saját magam. De hogyan is szerethetném, amikor ezt meg ezt meg ezt tettem, ilyen és ilyen vagyok, ezen meg azon gondolkodom, amazt sem tudom véghezvinni… Tehát a tetteim határozzák meg, hogy ki vagyok? Remélem nem, hiszen nem azt teszem, amit akarok, a jót, hanem azt, amit nem akarok, a rosszat. Akkor hát a gondolataim mondják meg, hogy ki vagyok? De hisz’ a gondolataim válnak később tettekké. Vagy akkor esetleg a jellemem? Arra viszont csak következtetni tudok a gondolataim, a tetteim és esetleg mások véleménye alapján… Egyik sem sziklaszilárd és megnyugtatóan hiteles forrás arra nézve, hogy kiderítsem, ki vagyok.

Akkor kérdezzük meg az alkotót! Nála jobban nem ismerhet senki. Hogy ki vagyok? A Biblia tükrében felfedezhetem. Én is benne vagyok, te is benne vagy. És a legfontosabb tulajdonságunk az, hogy értékesek vagyunk. Nemtől, kortól, bőrszíntől, vérmérséklettől, családi háttértől, anyagi helyzettől, lájkok számától, intelligencia szinttől, mindentől függetlenül. Mindenki, egyformán, feltétel és kivétel nélkül. Erre találhatsz számtalan bizonyítékot, a legnagyobb mégis az, hogy Jézus, Isten Fia az életét adta értünk. Mindenkiért, egyformán, feltétel és kivétel nélkül. Ha ő szeretett és szeret most is, ki vagyok én, hogy ne szeressem magam? Ki vagyok én, hogy ne szeressek másokat? Ha nem szeretem magam, hogyan szeressek másokat?

Szeretet nélkül semmit nem ér, amit teszünk, még ha olyan nagyon jó is. Ez igaz akkor is, ha nem szeretjük magunkat. Isten nem bocsát meg, ha mi sem bocsátunk meg. Ez igaz akkor is, ha magunknak nem bocsátunk meg. A parancs mindenkire, így rám is vonatkozik. Ki vagyok én? Egy ember, alárendelve az Istennek. De Istenem, hát hogyan lehetnék képes minderre, amikor annyira haragszom magamra? Olyan csúnya dolgokat mondtam magamnak, amiket másoknak sose mondanék. Miért hiszem azt, hogy gyűlölnöm kell magam? A bűnt, azt igen. De Te nem azon keresztül tekintesz rám. Te Jézus vérét látod rajtam. Te látod a valóságot. Az én tükröm homályos, a szemüvegem csal. De Te nem kérsz olyat tőlem, amihez nem adod meg a kellő erőt. Minden csak az én hajlandóságomtól függ. És én akarok úgy élni, hogy teljesítsem a Te akaratodat.

„Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet adom belétek, és gondoskodom róla, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek.”

Ezékiel 36:26-27
Megosztás