Mi újság? Semmi. De tényleg. Bár, ha már csak kimondjuk, hogy semmi, az már valami. Ha pedig még le is írjuk, az már nem semmi! Még nagy és büdös semmi is van. Na mindegy… Szóval most épp a frontról írok, várva az áttörést. Van úgy néha, hogy egyszerűen minden nehéz, de főleg Isten útján járni. Nem tudok összpontosítani és hamar elfogy az erőm, mert nem töltök elég időt Isten jelenlétében. Ráfoghatnám az ünnepekre, hogy sokan voltak nálunk, sok dolgom volt és felborult a napirendem. Vagy okolhatnám a vizsgaidőszakot, mert minden időmet és energiámat a tanulásba kell(ene) fektetnem. Ez egy ördögi kör egyébként, mert amikor tanulok, akkor azon jár az eszem, hogy mennyi minden mást csinálnék  szívesebben, amikor pedig minden mást csinálok, azon idegeskedek, hogy tanulnom kellene. De gondolom ezzel nem vagyok egyedül. Jó, mondjuk a vizsgaidőszak alapból egy speciálisabb időszak, de ez a jelenség sajnos nem csak ilyenkor fordul elő, hanem az átlagosabb hétköznapokon is. Arról van itt szó, amikor az ember esze máshol jár, mint a lába. Állsz életed egyik vonatállomásán, egyre futnak be a különböző események, de te egyikre sem szállsz fel. Csak állsz ott, bámulsz a semmibe és az orrod előtt suhannak el életed nagy lehetőségei, de nélküled. Tudod, hogy ez nem jó, de nincs erőd megmozdulni. Pedig mennyi szépséget hagysz ki, ha csak valamelyik biztonságosnak hitt állomásodon ácsorogsz… Persze az sem jó, ha az ember fejvesztve ugrál egyik vonatról a másikra és soha nem áll meg, hogy megnézze, tulajdonképpen melyik irányba is akar menni. De a semmittevés is ugyanolyan veszélyes. Ezért kell Istennel utazni! Ha Ő megáll, akkor nekem is megállni, ha elindul, akkor vele indulni. Ő tudja az utat. Ő az út.

Photo by Nicole Y-C on Unsplash

Jó lenne ide is valami instant megoldás, mondjuk boldogságtabletta, vagy jelenlét-növelő szer, de tudtommal ilyen nincs. És ez igazából nem is baj, mert Isten nem a tüneteket kezeli, hanem a problémát. Csak ez ugye hosszabb folyamat, és a mi hajlandóságunk is kell hozzá, ezért nehéz. Ha te is így, vagy hasonlóan érzed magad, akkor annyit tudok tanácsolni, amit magamnak is: imádkozz! Az ima nem hull porba, idővel megtanuljuk majd, amit meg kell. Csak tarts ki Isten mellett, még akkor is, ha nincs kedved hozzá! Én már látom a reménysugarat, ami áttöri a csatateret elborító puskaporos fellegeket, mert erősebb náluk. Isten erősebb a körülményeinknél, az érzelmeinknél és a képtelenségünknél! Mellette nyert ügyünk van, bárhogy is álljon most a helyzet. Hiszem, hogy van kiút az ürességből, és azt csak Isten tudja megmutatni. 

Megosztás